Érdekes kérdés az, hogy mennyire káros az e-cigi

maximum smoke eliquidA témát sokan és sokszor körbejárták már, az eredmény azonban hasonló lett minden esetben. A kutatást és vizsgálatot végzők az analóg cigaretta egészségkárosító hatását 100 %-ban állapították meg, melyhez képest az e-cigaretta csupán 4%-nak felel meg. Kimondhatjuk tehát, hogy az e-cigi lényegesen egészségesebb mint a hagyományos cigaretta miközben ugyanazt a mozdulatsort igényli. Az e-cigi vásárlása azonban nem minden esetben egyszerű folyamat és jó tudni, hogy a választáskor arra sem alapozhatunk, hogy családtagjaink, barátaink melyik mellett teszik le szavazatukat. Előfordulhat ugyanis, hogy a számukra megfelelő erősségű e liquid számunkra nagyon gyenge vagy éppen erős lesz. Szerencsére ebben az esetben sem kell lemondanunk a nekünk tetsző e liquidről, hiszen minden Maximum Smoke e liquid keverhető kisebb nikotintartalmú e liquiddel vagy erősíthető a nagyobb nikotintartalmú Maximum Smoke e liquiddel. A megfelelő erősség megtalálása után lesz azonban teljes a dolog, hiszen ezek után csak az ízekben kell majd válogatnunk.

A bejegyzés kategóriája: maximum smoke
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!