Gyerekzsúr programok a kicsik örömére

gyerekzsúr prgram4 éves kislányunk első kisbarátos/kisbarátnős szülinapi bulijára készültünk. Mi szülőként is rettentő izgalomban voltunk, hogy úgy sikerüljön ahogyan azt mi elképzeltük. Férjem tanácsára megkerstem keresztlányom szülinapi buliját szervező céget az emi-gyerekprogramok.hu-n. Elmondtam nekik, hogy mit szeretnénk éshogy leányom minnie függő. Ekkor javasolták számunkra a mesehősös szülinapi zsúrt. Minden felvilágosítást megkaptunk, kérdéseinkre válaszoltak, a szülinapi zsúr tervezésének folyamatában aktívan részt vettünk. Elmondták , hogy a gyerekzsúr szervezésnél a díszletet a gyerekzsúr témájához igazítják és ők maguk is biztosítják, a hangtechnikával együtt. Illetve azt is megtudtuk, hogy 2 gyakorlott animátor fog érkezi, igény szerint az egyikők bonyolítja a programokat, a másik pedig minnie jelmezben öltözvew szórakoztatja a miniatűr nézőközönséget. ! éves kislányunk arcán ilyen örömöt és meghatottségot még nem láttunk. Nem tudjuk eléggé megköszönni ezt az élményt az emi-gyerekprogramok.hu-nak. A gyerekzsúr végeztével pedig megállapítottuk, hogy az animátorok kellő gyakorlattal rendelkeztek a gyermekek figyelmét felkeltették, mi több a buli végéig az fenntartották.

A bejegyzés kategóriája: gyerekzsúr
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!